Nem tündérmese [antikvár]

0. FEJEZET Kötve hiszemEgy, a sötétség fedezékéből érkező váratlan pofonnak köszönhetően a fejemre húzott dohos szövetzsák kissé megemelkedett. Nem sok kellett neki, hogy lerepüljön a fejemről, akárcsak a búrám a nyakamról. Égető fájdalom járta át minden porcikám. Tűrtem a fájdalmat, pedig szívem szerint már nyivákolva nyaldostam volna a padlót. De nem tehettem, hiszen egy kibaszott székhez voltam kötözve, és félő volt, hogy még jobban helybenhagynak, ha kárt teszek a vallatószékükben. Egy árva nyikkanásnak sem engedett utat a számba tömött gézdarab, ami már jócskán átázott az édeskés véremmel keveredett nyállal. Némán vonaglottam. Erősen ölelt a kötél. Forróság és hideg érzete kergetőzött bennem, egyre mélyebbre hatolva sajgó porcikáimban: a nyakszirtemtől egészen a kacska lábujjamig, amit még hetedikes koromban törtem el egy rosszul sikerült tornagyakorlat során a gödi Huzzella Tivadar Általános Iskola kémiatermében. Ne kérdezd, hogyan jön össze egy kémialabor és egy tornagyakorlat! Végre a fejemről a zsák a földre, edzőm szájából pedig egy elaludt cigarettacsikk az ölembe hullott.