Mi Ernyeiek I-II. [antikvár]

Részlet: Mackó hirtelen felült, farkával csapkodta a tornác téglapadlóját s izgatottan szűkölt. A gyékényágy nagyot reccsent, ahogy felserkenve, sebesen talpraugrottam róla. Kalapáló szívvel füleltem a sötétségbe, álmos szememet meregetve. - Muszkák! - nyilallott belém a rémület. Mert két-három nap óta menekülő honvédek riogatták a falut, hogy a muszkák Segesvár alatt legyőzték Bem apó seregét s az egész vidéken kergetik a futókat, gyujtogatva, rabolva, öldökölve. Olyanok, mint a vérmedve, mert egy generálisukat maga Bem apó ágyúval ellőtte, azt akarják megbosszulni... A másik gyékényágyon Énok öcsém szuszogott mély gyermeki álomban. Védett zugocskánk a tornác fordulójában, a hiú-feljáró alatt volt. A ház ablaktalan fala s a szőlőlombbal sűrűn befutott oszlopközök határolták. Mi ketten itt szoktunk aludni nyári éjszakákon, még esőben, szélben is.