Menekülj a szerelemhez! [antikvár]

Részlet a könyvből: Ez a sötétszürke ruha, amit viselt, még nem volt kopott. Kitünő szabású felöltőjét a karján vitte, kemény vonalú arcára színes árnyékot vetett a széles karimájú, fekete kalap. A királyleány hídján haladt Buda felé, októberi őszalkonyat verte reá a megcsodálni való búcsúfényt. És ugyancsak a királyleány szigetére igyekezett, még egy jó félórája van setétedésig, ezt az időt elsétálja a halott levelektől pompázó szigeti utakon. Valami, vidéki földről hozott gyengéd poézissel nevezte magában a Margithidat a királyleány hídjának. És a Margitszigetet a királyleány szigetének. Úgy érezte, ha ez a szépséges híd és ez a vízzel körülcsókolt sziget ott, a drávamenti kisvárosban lenne, ott ilyen névre keresztelnék. Mert a szó, a szív, az elme másként nevekedik mezők, erdők, dunántúli cseppligetek, apró, de kövekből s nem sárból épült kisvárosok szelíd utcasorain, a messzi szétverődő bodzavirágillat, a mindenfelől letekintő égbolt, amelyre a kékség a közeli, szelíd és derűs Adria felől száll, színesebbé teszik a szót, barnábbá az arcot, de melegebbé a lelket. Igenis, így nevezi a hidat: A királyleány hídja.