Méhkas [antikvár]

A SZEMESZTER ELSŐ NAPJA 8:45 becsengetés Bea persze ott volt, a terebélyes bükkfa árnyékában állt, a túloldalon. Rachel ezek szerint megint csak rossz helyen várakozott. Már indult volna felé, de aztán megtorpant. Ajjaj, Még ebből a távolságból is pontosan vette a jeleket: Bea feszült, éber, az arcán mosoly ezek szerint éppen valami tőle megszokott, „nagy bejelentésre" készül. Az iskolaudvar kis játszóterén kavargott a tömeg, s akkora volt a zsivaj - mindig ez az év leg-nyüzsgőbb, legzajosabb reggele -, hogy egy átlagos személynek valószínűleg jóval hangosabban kellett volna beszélnie, sőt talán üvöltenie is, ha meg akarta ragadni a többiek figyelmét. De nem Beának. Ö ugyan soha fel nem emelné a hangját az iskola környékén, különösen nem becsengetés után. Erre egyébként sem volt szüksége. Egyszerűen csak megválasztotta a megfelelő pillanatot, hosszú haját kétoldalt kisimította arcából, mint amikor széthúzzák a függönyt a színházban, köhintett egyet, majd belevágott: - Üdvözlök mindenkit, isten hozott benneteket újra itt. Remélem, csodálatos nyaratok volt. - S ezzel máris elérte,