Meghódított föld [antikvár]

Részlet a könyvből: Dmitrij Bolotov, a „Sztyepnój majak"-szovhoz ötödik üzemegységének agronómusa és Iváji Haritonovics Szamuszev mezőgazdasági brigádvezető az úton hagyták a kocsit, amelybe két jóltáplált, fényesszőrű ló volt befogva, és felkapaszkodtak egy enyhén emelkedő domb tetejére. Bolotov szikár, barnaszemű, huszonhárom év körüli fiatalember, sportsapkája alól dús hajzat buggyan elő rakoncátlanul; Szamuszev magas, görnyedthátú férfi - térdben reumától elgörbült lábán porral lepett, viseltes csizma. Lent ólmos fénnyel csillog a forró augusztusi napon a széles, sekély szárazér hepe-hupás, szikes feneke, amelyet itt-ott szomjan senyvedő, gyér fű borít. A vörhenyes-hamuszínű lankán sovány és durva sztyepnövényzet ring a száraz, tikkasztó szélben: poros, hitvány, kutyatej,-bokrocskák, szürkés árvalányhaj-bugák, szőkésfehér ürömfű göndör krémje és rozsdás-zöld szátorja, amelyek fanyar-keserűn illatoznak az izzó levegőben. A termősziktől egy kissé távolabb fel-felvillannak a soha nem hervadó bársonyvirág lila csillagai, az északi kakukkfű apró, sárga virágpora, azon túl pedig a nemrég felszántott mező nyúlik el élénkbarnán, simán, mint a víz tükre, A magas kurgán szinte őrködik fölöttük. A kurgán mögött kísérteties homályban remeg a határtalan sztyep, mintha finom, áttetsző, sárga fátyol függönyözné el. A nap-perzselte lejtő és mező felett a terméketlenség vigasztalan sivársága, évszázados szomorúság leng. - Nos hát - szólalt meg a brigádvezető zihálva - itt vagyunk, ez az.