Magdala önfeláldozása [antikvár]

Részlet a könyvből: A Himalája déli hegyvidékének óriási csúcsai között mélységes volt a csend. A Kína határához közeleső sziklasivatagban két férfi törtetett előre teljes kimerültséggel. nem látták már a festői ormok, mélységes szakadékok szépségét, csak az útvesztőhöz hasonló sziklasorok között itt-ott táruló nyiltabb kilátást figyelték égő szemmel. Mintha csak börtönben lettek volna, amelyből nincs kiút! Napok óta tévelyegtek már a puszta vidéken, amióta eltévesztették az irányt. Sehol emberlakta hely, sehol enyhülés, sehol menedék. Ruhájuk elrongyolódva csüngött le kiéhezett testükről, nem gondoltak rá, hogy elpiszkolódott fehérneműjüket levessék és átöltözzenek, pedig hátizsákjukban volt még tiszta ruhanemű. Egyetlen gondolat élt bennük: mikor találnak végre ennivalót, mikor dőlhetnek le végre valahol pihenni, anélkül, hogy az éhenhalás, vagy megfagyás veszedelme fenyegetné őket. Szomjúságukat jéggel és hóval olthatták szerencsére, így volt magyarázható, hogy mostanáig eljutottak, hiszen két napja mult már, hogy az utolsó darab kenyeret osztották fel egymás között...