Kórház mécsvilágnál [antikvár]

Azokban a hetekben pincébe bújt az egész város, a trafikosok, a méltóságák, a varrónők, a foxikutyák, a szökött katonák, és volt, aki fel sem jött onnan többet. Borbála is elbújt, mert soha nem állhatta a sebeket, a védőnőképzőben egy operációról ki is zavarták, nem akar kórházvonaton szolgálni, ő csecsemők gondozására szegődött, nem pedig felnőtt férfiak ápolására akik vizet kérnek, ágytálat kérnek, lecsonkolt kezükön átvérzik a pólya, és sírnak az anyjuk meg a szeretőjük után... Szerette volna lelkiismeretfurdalás nélkül megúszni az egészet, bebizonyítani legalább önmaga előtt, hogy alkalmatlan a feladatra, és Sarolta néni, mit kezdene nélküle szegényke a háborús város kellős közepén? Borbálát és a többieket egy tojásgránát úzi el a lakályos szenespincéből, s mire észbekapna, már egy sötét, huzatos iskola folyosóján szaladgál, és a mécses világánál ápolja a sebesülteket, akik vizet kérnek, és kezükön, lábukon átvérzik a kötés, de nincs se gyógyszer, se pólya több, de még ennivaló sincs. Botcsinálta hős ez a Borbála, oklevele alig féléves, ő maga is kislány volt még néhány héttel ezelőtt, s a felszabadulás pillanatában kisgyerekként kucorog egy ablakmélyedésben - pedig akkor már felnőtt ember.