Kérdések Istenkéhez [antikvár]

Lapélei enyhén hullámosak, felső lapéle karcos.
„Valaha én is az olvasmányaimból éltem. Azám, csakhogy közben elmúltak az évek. Hajósládám a tengerbe veszett, könyveim megsárgultak, aztán foltosodni kezdtek, végül összeragadtak a trópuson. Ma már nem is merem felütni őket,- nehogy valami sárga por csorduljon ki a borítóból, gyönyörű betűk és illatos szavak helyett. Nagyobb baj, hogy a fejem is megpimpósodott. Fél évszázad hosszú idő. Por pereg a papírra, ha megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Nagyzolok most is: saját gondolataim már régen nincsenek. Lám, most is csak idézeteket keresek. Mert azt azért tudom, hogy mit kellene mondanom. Néha felrémlik valami, mint ez is, hogy mik voltunk, mit akartunk, mielőtt a semmibe hulltunk. Vas István írta volna? Jól látom: ül a Bajza utcai kis palotában, és néz rám, szelíden, komolyan. Vagy ez a másik: tanártársam, Ciro Alegría vén indiánja, akinek mióta csak útnak indult, minden lépése hazafelé vezetett. Ha tudnám, hol keressem őket, ezzel a két idézettel indítanám az itt következő dolgozatot. Szóval, hetvenöt éve születtem, és fél évszázada jelent meg első kötetem. Ez az, amit itt most mondani akarok." (Mielőtt a semmibe hullunk)