Isten veled, Klára! [antikvár]

Most pedig elmesélem első szerelmem és utolsó öngyilkosságom rövid történetét. Nem minden elfogódottság nélkül kezdek hozzá. Harminc esztendő, csaknem egy teljes emberöltő telt el azóta. Szerelem legyen a talpán, amely ilyen nagy időt kibír, s évtizedek távlatából, emlékké kövülve is elandalít. Hát ez ilyen szerelem volt. Sok szerelem követte, de egyik sem él bennem még ma is olyan frissen, mint ez; őskori páfrányok hagyták úgy lenyomatukat százezer éves kőzetekben, mint ez a szerelem az én lelkemben. Minthogy a szerelmet és az öngyilkosságot már az első mondatban együtt említettem, nyilvánvaló, hogy a szerelem boldogtalan volt. Ez persze mindannyiunk számára örvendetes. Ha boldog lett volna, nem követte volna öngyilkosság, s most aligha volna mit mesélnem róla.