Isten szemtelenül fiatal [antikvár]

Időm apámmal Ha apám a tudomásomra akar hozni valamit, rendszerint úgy intézi, hogy mondandója megőrizze a spontán elmélkedés látszatát. Tegnap éjjel például áramszünet volt az egész kerületben, és mi is kitódultunk az erkélyre a sötét lakásból nézelődni. Persze az utcalámpák sem égtek. Néhány fényes sziget azért kiemelkedett a sötétségből. Apámtól tudtam már, hogy ezek azok az intézmények, amelyek saját áramforrással rendelkeznek. Most kifújta a cigarettafüstöt, a tekintete elrévedt, és halkan megjegyezte: az önfenntartás sebezhetetlenné tesz. Elértettem. Apám szerint nem ember, aki harmincévesen állami apanázsra szorul, aki egész éjjel gépel, délben kel mindennap, és nagy kortyokban nyeli a kávét. Olykor-olykor válaszolok is neki, ilyenkor a felületes szemlélő parázs elméleti vitáknak lehet a fültanúja. Csak mi ketten tudjuk, hogy teóriáink mögött személyes indulatok húzódnak meg: az ő esetében a kissé didaktikus jellegű jó szándék, az enyémben egyfajta Ödipusz-komplexus. Talán le akarom győzni, hogy a helyére léphessek. De ne legyünk rosszmájúak, vannak közös pontjaink is. A tengerimalacok például. Tizenöt éve I 'í