Írók, színésznők és más csirkefogók [antikvár]

A könyv-ember. Teofrasztusz mester, az ötvenedik év felé közeledvén, először gondolt arra, hogy ennek a nagy magányosságnak nincs értelme. A magányosságnak, amelyben eddig élt nagy könyvtárszobájában, hatalmas infoliók, tekintélyes nyolcadrétek és kacér harminckettedrétek közepette. A poros állványokról némán és mégis beszédesen bámultak reá a könyvek, ezek a falánk állatok, amelyek az idők folyamán minden pénzét fölemésztették. Úgy, ahogy együtt voltak, egy tekintélyes dominiumnak az elúszását ábrázolták a csengő aranyaknak penészes öreg papirosra való beváltásával. És Teofrasztusz mester e kincseken legeltetvén szemét, most az ötvenedik év küszöbén először ingott meg a könyvekbe vetett hitében. Eddig a könyv jelentette neki a világot, az életet, a boldogságot. Most először érezte azt, hogy talán ott is van valami, ahol az ő könyvesszekrényei végződnek; valami, ami nem könyv, de mégis kedves és becses...