Hazafi [antikvár]

Egyáltalán nem fájt a haldoklás. Ha nem éreztem volna úgy, hogy az utolsókat lélegzem, nem fekszem le a padlóra a repülőgép vécéje mellett. Képzelhetik, hogy nem volt valami tiszta. Moszkvába repültem a szibériai Tomszkból, és nagyon jól éreztem magam. Két hét múlva területi választások voltak esedékesek több szibériai városban, és kollégáimmal a Korrupcióellenes Alapítványtól le akartuk győzni az uralkodó Egységes Oroszország pártot. Fontos üzenetet küldenénk ezzel Vlagyimir Putyinnak, aki húsz éve van hatalmon, de egyáltalán nem mindenható, és nem is szeretik különösebben Oroszországnak abban a részében, hiába nézik rengetegen éjjel-nappal a tévében, amint úgynevezett szakértők a vezért magasztalják. Már évek óta nem indulhattam semmilyen választáson. Az állam nem ismerte el a politikai pártot, amelynek a vezetője voltam, nemrég utasította el nyolc év alatt kilencedszer, hogy nyilvántartásba vegye. Valahogy sohasem sikerült „rendesen kitöltenünk az űrlapokat". Ha nagy ritkán megesett is, hogy valamelyik jelöltünk neve rákerült a szavazócédulákra, a legelképesztőbb ürügyekkel tagadták meg, hogy alkalmasnak nyilvánítsák. Hálózatunknak - amelynek a csúcspontján nyolcvan területi irodája volt, a legnagyobbak közé tartozott az egész országban, és állandó támadás alatt állt az állam részéről - szert kellett tennie arra a skizofrén képességre, hogy megnyerjen egy olyan választást, amelyen nem is indulhat. Tekintélyelvű hazánkban - ahol a rendszer több mint két évtizede azt sulykolja az emberek fejébe, hogy úgyis tehetetlenek, nem változtathatnak semmin - nem könnyű rábírni a polgárokat, hogy menjenek el szavazni. Viszont a jövedelmük hét éve folyamatosan