Hangok csupán [antikvár]

Valamelyik este magányosan szivaroztam a belváros egyik spanyol nevű kávéházának teraszán, és szokásomhoz híven egy könyvet, az egyik filozófus barátomtól nevem napjára kapott Musil-naplót lapozgattam, előre s hátra, ld- és visszakeresve margóra rótt jeleimet: hangjegyeket, rövid és hosszú hangot jelölőket, viohnkulcso-kat, felkiáltó- és kérdőjeleket, melyeknek külön jelentőséget tulajdonítottam egykoron, s hogy viszontláttam őket, emlékezetemet hadra fogták, igyekeztem fehdézni a hozzájuk fűződött gondolatokat, kifejtendőket, önfel-tárókat, engemet f'eltárókat, mint régész a föld méhéből előkerülő leleteket, igyekeztem magamat feltárni, és ehndult egy belső beszéd az agyamban. Az agyamban folyton-folyvást párbeszédek zajlottak, mondhatni a zaj és csönd váltakozott egymással, a gondolatok megszületésének és megszületésük képtelenségének természete szerint, s persze az én évtizedeken át ki- és átalakított gondolkodói természetem szerint, mely örökösen a gondolatok születésének és formálódásának folyamatát és a létrejövés valamiképpeni vagy éppen szükségképpeni bevégződését szerette fürkészni: egyszóval egész eddigi életem a tűnődés, töprengés és szemlélődés keretei között zajlott. Noha sohasem írtam naplót, hagyományos értelemben, napról napra vezetve, jegyzetfüzeteket ellenben igen, hiszen gondolataim nem napról napra fejlődtek valamilyen irányban, hanem bizonyos napon öl-