Ha meghal a nap [antikvár]

A kiadói borítója kissé szakadozott. A ragasztása pár helyen kicsit meggyengült.
A Kozmosz könyvek olvasói már ismerik az olasz riporternő könnyed, szellemes stílusát, érzelmi és gondolatgazdagságát A haszontalan nem című irásából. Ez a könyv most az amerikai űrhajózási központokban tett látogatásairól szól, s olyan élményt nyújt, hogy egyszerűen "nem lehet letenni". Nemcsak azért, mert igen szemléletesen írja le az űrközpontok életét, az űrhajóskiképzést, a rakétakilövést, és szenvedélyesen kutatja, mi füti von Braunt a rakétaszervezésben, miért akarnak az asztronauták a Holdra, majd a Marsra menni - hanem azért is nagy élmény az olvasónak megismerkedni ezekkel a különös emberekkel és különös színhelyekkel, mert választ kap korunk egyik nagy kérdésére: szükség van-e arra, hogy az emberiség elszakadjon a Földtől? Oriana Fallaci naplójában apjával vitázik erről - aki nem akar a Holdra menni, mert ott nincsenek fák, s nincs emberi kultúra -, és vitázik útja során, feltárva saját ellenérzéseit és apja összes ellenérveit, azokkal is, akik szerint az emberiségnek át kell mentenie létét és kultúráját egy más naprendszerbe, ha majd a mi Napunk meghal, és az, ami ma történik: ennek a jövőnek az előkészítése. "És ha a Föld meghal, ha a Nap meghal, majd odafönt élünk..."