Bővebb ismertető
-Jóval előbb ismertem a hangjegyeket, még ötéves sem voltam , mint a betűket. Egyébként is, sokkal több helyet, hosszú ideig kitüntető helyet foglalt el a zene az életemben.- Siklósi Horváth Klára Pécsett tanult a zenegimnáziumban, érettségi után főiskolán folytatta tanulmányait és szerzett zongoratanári diplomát. Néhány évig tanított is. A hetvenes években Pestre költözött, és... - Már túl az emberélet útjának felén, a betűk végül mégis csak elcsábítottak és hol kényszerű, hol boldogságos bigámiára kényszerítettek, - vallja önmagáról az első könyvével jelentkező írónő. Kritikái, riportjai, tárcái, néhány novellája után, most első regényét veheti kézbe az olvasó. Fuit=Volt. A gyerekkori álmok, léket kapott hitek, eszmények, elsüllyedt életek. Fűit a vége, a soha már, megismételhetetlen VOLT. „... lelkében kacér kis izgalom remegett, a titkos remény,- hogy talán éppen most és ott, abban az idegen városban végre megszabadul teste nyűgétől. Bende Jácint orgonaművész és zeneszerző élete ugyanis, lényege szerint négy éve véget ért. Pontosabban azon a napon, amikor fiatal lengyel feleségével és két kislányukkal Magyarország felé menekülve egy szörnyűséges Griff-madár, ámokfutó repülőgépnek álcázva magát, lecsapott a robogó vonatra, hogy éles karmait húsukba vájva, magával, ragadja az ablak mellett ülőket. A golyózápor Bende Jácintot már nem érte el, és az egész akció, a háború monumentalitásához mérve semmiség volt azzal a néhány hullával, de Bende Jácint azon a napon örökre elvesztette a felejteni tudás képességét. Azóta ott ül a jelenné mosódott múlt vagy múlttá konzerválódott jelen - ki tudja? - közötti ütközőn és megmaradt életére többé semmi szüksége nem volt..."