Ferenc József gyertyatartói [antikvár]

I. FEJEZET BÉCS, A VIDÁM, KÖNNYELMŰ BÉCS farsang utolsó napját ünnepelte. Az Operában átszellemült arccal figyelő zenebarátok helyett csapongó kedvű Pierrot-k és Pierrettek, tündérek, nimfák és gnómok foglalták el a bálteremmé átalakított nézőteret, kacagva kergetőztek a csillárok szikrázó fényében, és önfeledten táncoltak az epedő, érzelmes Strauss-keringők dallamára. A mulató Bécs jókedvének tetőfokát ezen a pompásan sikerült operabálon érte el. A nézőtéren szakadatlanul hullámzott a tömeg, a tömött páholyokból pedig titokzatos dominók nézték fekete álarcuk mögül az ezerszínű, folytonosan változó képet. - Ismerlek szép maszk, gyere ide! - suttogta egy pompás ruhába öltözött odaliszk, akinek drágakövei versenyt szikráztak fiatalos tűzben égő szemével. Apró kezével az egyik földszinti páholy peremébe kapaszkodott, amely mögül már vagy egy félórája két fekete dominó nézte a mulatozókat. A magasabb termetű előrehajolt, s megkísérelte, hogy a vállalkozó szellemű huri arcát kikémlelje. - Ha ismersz engem, szép maszk - válaszolta vidáman -, akkor gyere te föl hozzám, hogy felújíthassuk a barátságot, amelyet soha nem lett volna szabad megszakítani! A nő eltűnt oly gyorsan, ahogyan felbukkant. A fekete dominó hiába kísérelte meg, hogy a kavargó tömegben feltalálja. 5