Én és Kaminski [antikvár]

Arra ébredtem, hogy a kalauz kopogtat a fülke ajtaján. Hogy hat óra múlt, és fél órán belül megérkezünk. És hogy hallom-e. Igen, dünnyögtem, hallom. Nagy keservesen feltápászkodtam. Egyedül voltam a fülkében, keresztben feküdtem a három ülésen, és most fájt a hátam, elgémberedett a nyakam. Álmomba makacsul belekeveredtek a folyosóról beszűrődő hangok, a vonat zakatolása és a peronokon megszólaló hangosbemondók; újra és újra felriadtam cseppet sem kellemes álmomból; egyszer valaki köhögve kívülről feltépte a fülke ajtaját, és fel kellett kelnem, hogy becsukjam. Megdörgöltem a szemem, és kinéztem az ablakon: esett az eső. Belebújtam a cipőmbe, a bőröndömből elővettem régi villanyborotvámat, és ásítozva kimentem. A vonat mosdójának tükréből sápadt pofa nézett vissza rám, kócos hajjal, arcán az ülés kárpitjának lenyomatával. Bedugtam a borotvát a konnektorba, nem működött. Kinyitottam az ajtót, a kocsi végében