Családfa helyett [antikvár]

Kiadói borítója kopottas.
Az Alkotás utcát valaha gesztenyefák szegélyezték. S ahol ma a MOM irodaháza emelkedik, a harmincas évek elején hatalmas kert volt. A kőfalak mögött olyan gyermekek és felnőttek éltek, akik csak ott érezték jól magukat, mert ott senki nem nevezte őket hülyéknek. Juliska néni, a regény egyik főalakja huszonöt szellemileg fogyatékos gyermeket gondozott, nevelt - miközben saját, értelmes és szép gyermekei a világban hányódtak. Leánya, Flóra 1938-ban tanítónő lett a bécsi döntés által visszacsatolt Felvidéken. Annak az országrésznek az életét nálunk kevesen ismerik. A felvidéki magyarság zászlókkal, örömujjongással fogadta a bevonuló magyar csapatokat, és csak később vette észre, hogy a diadalkapuk alatt bevonult a csendőrség, bevonult a fasiszta államgépezet, a nyers erőszak, s az egész áporodott, félfeudális világ is. S néhány hónap múlva, mire ocsúdni kezdett - 1939. márciusában -, hadszíntérré változott egész Kárpátalja. A regény második felének ez a háttere. Az előtérben Flóra áll, ez a különös fiatal lány, aki nem tartozik a pecsétgyűrűs, családfás úri emberek közé, aki a szépen berendezett otthon védelmét nem ismerte soha. A parasztokhoz sem tartozik, eleinte nem is érti őket, megretten tudatlanságuktól, nyomoruktól. Persze, őt sem veti fel a pénz, és ő sem tud valami sokat. Egyelőre azt sem, hová tartozik. Szegény Flóra! A háború jeges viharában még szerelmes is volt, és nagyokat nevetett a világ csalafintaságain. Az a világ azóta eltűnt, s valóban olyan, mint egy álombeli táj, groteszk és szánnivaló figurákkal. Ez a könyv talán gyógyszer a feledés ellen.