Bujdosó könyv I-II. [antikvár]

Részlet:ÚTRAVALÓ ÍRÁSEnnek a Icönyvnek maga a sors adta a nevét. Bujdosó volt olyan időkben, mikor a halál fenyegetödzött a magyar szenvedések minden hangja felett. Bujdosott és menekült a szülői házhói, magányos kastélyon, kisvárosi villán, fahxsi udvarházon át. Bujkált szétszedve, könyvek lapjai között, i-degen tetők tövén, kéménykürtőben, pincegádorban, bútorok mögött és elásva a föld alatt. Házkutató titkosrendőrök keze, vörös katonák csizmája járt felette. Csodára mégis megmaradt, hogy emlékeztessen, mikorra már behorpadt a kor áldozatainak a sírja, fű nőtt az egykori akasztófák gödrében és a kínzókamrák faláról lekopott a vér és a golyók írása.Most, hogy a könyvet odaadom Nemzetemnek, sok o-lyan adatot és részletet kellett elhagynom, melyek még nem bírják el a napvilágot, melyek élő emberek titkai. Talán eljön az az idő, mikor megszólalhat, ami ma néma marad. Mióta napról-napra feljegyeztem az eseményeket, idő múlt felettünk és világos lett sok minden, ami megfoghatatlan és sötét volt. De nem nyúlok a lapokhoz, érintetlenül hagyom rajtuk az akkori órák érveréseil. Ha tévedtem, legyenek elnézőek, akik a könyvet olvassák. A tévedéseim is tükrök: a kor tévedéseinek a tükrei.Nem a forradalmak történetét, nem is a politikai események szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amiről nem fognak tudni a jövő történetírók, mert azt át kellett élni. Szóljon arról, amiről nem tudtak az idegenből behurcolt forradalmak felidézői és politikai eseményeinek a szemtanúi, mert lelkűktől távol állt minden, ami magyar.Maradjon fenn könyvemben az, ami vélünk vész el: egy halálraszánt faj legboldogtalanabb nemzedékének a kín ja és becsülete. És lássák meg benne az utánunk jövők, hogy ; I