Az úri csavargó [antikvár]

Részlet a könyvből: Ez nem az én történetem. Rólam nincs is mit mondani. Paragot története ez, az imádott csavargóé - franciásan ejtsd ki a nevét, kérlek, - s én csak azért vagyok kénytelen előtérbe tolakodni, mert úgy bele voltam bonyolódva abba a bohózat- és szomorújáték, egyvelegbe, ami éveken át az ő élete volt, hogy másképpen nem tudnám elbeszélni. Mindent Paragotnak köszönhetek. Egyben jótevőm, tisztelt mesterem, szeretett barátom és teremtőm. Agyag voltam kezében, szeszélye szerint formált meg és életet lehelt belém. Lényem át van itatva Paragot színeivel. Nem tartok rá igényt, hogy külön egyéniség legyek, és minden mellékes megjegyzés, ami a következő elbeszélés folyamán talán tollamból kicsúszik, csupán Paragot filozófiájának viszatükröződése. Az emberek sok rosszat mondtak róla. Ő fittyet hányt a rágalomra, de én kapálództam, mert sohasem értem fel a megvetésnek arra a nyugodt magaslatára, ahol az ő lelke lakozott. Bennem tüzelt a vágy, hogy megvédelmezzem és most is tüzel s ezért szándékszom megírni az ő védőiratát, az ő igazolását. Hogy miért éppen engem fogadott örökbe London mosdatlan uccai gyerkőcei közül, sosem tudtam kitalálni. Egyszer megkérdeztem...