Az igéret [antikvár]

Részlet a könyvből:Akit a kétségbeesés környékez, csak abban reménykedhetik, amit megígértek neki; akkor is, ha az egyelőre csak ígéret. Hiába csóválta kétkedően a fejét Ling Tan másodszülött fia, amikor apja az ígéretet emlegette: az öregember bízott benne. Valójában úgy állt a helyzet, hogy Ling Tan, mint annyi honfitársa, abban a szent meggyőződésben élt, hogy Ying és Mei népének fiai a legerősebb és legharagosabb férfiak ezen a földkerekségen. Ellenségsujtotta hazájának többi fiával együtt ő is abban reménykedett nap-nap után, hogy az ellenség elveti majd a sulykot, valami kihívó lépéssel felingerli a tengerentúli idegeneket és belekényszeríti őket a háborúba. Akkor aztán vége is lesz a háborúnak. Mert igaz, hogy az ellenség gonosz és hatalmas, de mindenki tudja, hogy olyan ellenség még nem termett e világra, amely legyőzhetné Ying és Mei szőrösképű népét. Ling Tan oda sem hallgatott, amikor fiai azt erősítgették, hogy az idegenek már nem olyan hatalmasak, mint valaha voltak. Pedig, amikor Lao Er a múltkoriban besózott kacsatojást vitt a városba a piacra, látta, hogy egy ellenséges őrszem arculköpte az egyik idegent és az idegen nem csinált semmi mást, csak kivett a zsebéből egy fehér vászondarabot és letörölte vele a nyálat az arcáról...