Az elvarázsolt lélek III/1-2. [antikvár]

Részlet a könyvből:A háború nem tudta megijeszteni Annette-et. Azt gondolta: - Háboru minden . ." Álarcos háború . . .- . . . Nem félek attól, ha födetlen arccal látlak." Az övéi mind, akárcsak ő, azok közé tartoznak, akik a legkisebb fölháborodással fogadják az eseményt, ő maga azzal a fatalista megnyugvással, amelyet legutóbbi megpróbáltatásának világosságában szerzett: - Készen vagyok. Történjék, aminek történnie kell! . .."Szilvia, a huga, titkos várakozással, amelynek türelmetlen kiáltását alig is fojtja vissza: - Végre! . . ." Végre! Kiszélesedik a napok egyhangú folyása. Szélesedni kezd a szeretetek és gyülölségek köre . . . A fia, Marc, zord lelkesedéssel, amelyből nem fejez ki semmit, - de elárulja lázas keze, lázas szeme . . . Megjelent hát a tragikus ideál, amelytől gyöngesége rettegett, de amelyet hivogatott benne ama homályos ösztönöknek szava, amiket az ifjúság nem vall be, - harcba szólitása a leláncolt erőknek, amelyek egy élete értelmétől megfosztott korszak unalma alatt rejtőzködnek! . . .