Az elcserélt fejek [antikvár]

Részlet a műből: "A harcosok véréből származó, tehéntenyésztő Szumantra leányának, a szépcsípőjű Szítának és - ha szabad így mondani - két férjének története, véres és lelket felkavaró mivoltában a legnagyobb igényeket támasztja a hallgató lelkierejével és szellemi ellenálló-képességével szemben, hogy dacolni tudjon Májá kegyetlen szemfényvesztésével. Kívánatos volna, hogy a hallgatók példát vegyenek a mesemondó szilárdságáról, mert majdnem több bátorság kell egy ilyen történet elmondásához, mint meghallgatásához. A történet pedig, elejétől végig, a következőképpen folyt le: Abban az időben, amikor az emlékezés felszállt az emberek lelkében, ahogy az áldozati edény a talpától kezdve lassan telítődött mámorító itallal vagy vérrel; ahogy a szigorú, úri kasztbeli felsőbbség-imádat öle feltárul az ősmultak magvának, s az Anya utáni honvágy megifjító borzongásokkal vette régi jelképeiket körül, és megdagasztotta a zarándokmeneteket, melyek tavasszal a nagy világdajka lakóházai felé tolongtak: abban az időben, két, korra és kasztra nézve alig, de megtestesülésük tekintetében nagyon különböző ifjú szoros barátságot kötött egymással. A fiatalabbat Nandának, a valamivel idősebbet Srídámannak hívták. Amaz tizennyolc éves volt, emez huszonegy, és mindkettőjüket, a megfelelő napon, a szent zsinórral körülövezve, felvették a kétszerszülöttek közösségébe. Ugyanazon Tehenek Jóléte nevű templomfaluból származtak, melyet az istenek jelmutatására létesítettek a maga helyén, Kósala országában. A falut egy kaktuszsövény és egy fakerítés vette körül, a négy égtáj felé fekvő kapuiról Beszéd istennőnek egyik vándorló beavatottja és lényegtudója, aki soha egy helytelen szót nem mondott, és akit a faluban megvendégeltek, azt az áldó nyilatkozatot tette, hogy e kapuk szárfáiról és keresztgerendáiról méz és vaj csorog."