Apostolok utóda [antikvár]

Részlet a könyvből: A harangok alatt ült a toronyban, ahonnét esténként látni a nagyváros fényeit, nappal a kertváros rendezett utcácskáit, a mindennapok sürgés-forgását: a vak embert, amint fehér botjával kopogtatja a járdát, a körzeti orvos csinos feleségét, amint Sámsont, hatalmas farkaskutyáját sétáltatja, és odalátni Erzsébeték udvarára is, homályosan, messziről kivehető, hogy most a nyugágyban fekszik a diófa alatt, kezében könyv, éppen egymásra rakja hosszú combjait vagy föláll, s lehajtott fejjel méri a kert hosszát, felvesz pár kavicsszemet, dobálja a levegőbe, felemeli az egyik karját, nyitott tenyerébe potyogtatja a kövecseket, s ha valamelyik kihull belőle, ujjai ernyedten szétnyílnak, fejét oldalra hajtja, s áll sokáig, mozdulatlanul, szomorúsága varázskörében. Így áll hosszú ideig, fejét jellegzetes mozdulattal felveti, szeme sarkából fölpillant az égre, s lassú léptekkel rója tovább az utat, mint valami rab, tág ketrecében, a kiskaputól a diófáig.