Allah Akbar! I-II. [antikvár]

A KELET HÍVÓ SZAVA 1. fejezet Pénteki ima a mecsetben Gyerekkoromban egy unalmas délután, régi, fakultlapú német folyóirat-kötetet vettem le édesanyám könyvespolcáról. A „Gartenlaube" családi újságja volt a német polgári társadalomnak. Szórakoztató olvasmányt, szentimentális verseket, az elmúlt hetek eseményeit, a német művészi ízlésnek megfelelő fametszetek kíséretében adta olvasóinak. Történeti személyek magasztaló hangon megírt életfolyását, a felfelé törekvő német nép szépség- és szellemideálját belőle tanultam meg s a krimi háború, az 1870-71. nagy német győzelem minden romantikus mozzanata e sárga lapokról áradt felém s kitörülhetetlenül bevésődött emlékezetembe. Egykedvűen lapozgattam a kötetet, amikor hirtelen egy fametszetű kép ragadta meg figyelmemet. Lapostetejű házakat ábrázolt a kép, amelyek közül csak imitt-amott emelkedett ki egy-egy félgömbalakú kupola. A sötét égbolton félhold világított és hosszúra nyújtotta a háztetőn guggoló alakok árnyékát. Nem tudtam tovább lapozni. A kép körvonalai megkaptak és megrögzítették tekintetemet. Más volt, mint a lírai hangú német tájképek és a szende lányalakok, akik keresztútnál, kútnál érzékeny búcsút vesznek imádóiktól. Nem voltak benne részletek és átmeneti árnyékolások, csak világosság és sötétség, egy pozitív és egy negatív elem merev összecsapása zúdította felém varázsát.