Agnes Grey [antikvár]

Első fejezet A paplak Minden igaz történetnelc van valami tanulsága, ámbár némelyikben nehéz meglelni e kincset, s ha megleljük is, gyakran oly csekélynek bizonyul, hogy a száraz, összezsugorodott bél nem kárpótol bennünket a dió feltörésének fáradságos munkájáért. Hogy az én történetemmel is ez lesz-e a helyzet, nem én vagyok hivatva eldönteni. Néha úgy gondolom, talán hasznára válik majd egyeseknek, másokat pedig elszórakoztat - de hát ítéljen a világ. Ismeretlenségemnek, az azóta eltelt számos esztendőnek és a kitalált neveknek védőpajzsa mögé bújva merészen belevágok, és őszintén a nyilvánosság elé tárom azt, amit négyszemközt kebelbarátném előtt sem fednék fel. Édesapám lelkész volt Észak-Angliában, olyan ember, akit méltán tisztelt minden ismerőse; ii^úkorában kényelmesen megélt munkája és kicsiny birtoka jövedelméből. Édesanyám, aki családja kifejezett óhaja ellenére ment hozzá feleségül, nemeskisasszony volt - erős és független lélek. Hiába riogatták azzal, hogy egy ágrólszakadt lelkész nejeként le kell majd mondania hintajárói, szobalányáról és mindama kellemetességről és fényűzésről, amik a jómóddal járnak s amik az ő életének természetes tartozékai. A hintó és a szobalány bizony nem megvetendő dolog, mondta; de, hála az Égnek, van őneki erős keze és lába, ellehet hát e kényelem nélkül is. Az előkelő ház, a tágas park bizony ritka kincs; de ő inkább kíván élni egy viskóban Richárd Grey oldalán, mint bárki mással palotában. Látva, hogy ezekkel az érvekkel semmire sem megy, apja végre is tudtára adta a szerelmeseknek: ám keljenek egybe, ha nekik úgy tetszik, de leánya az örökségből egy garassal sem fog részesülni. Arra számított, hogy ez majd lehűti vonzalmuk hevét; azonban csalódnia kellett. Édesapám bölcsen tudta, milyen nagy kincs, sőt valóságos vagyon édesanyám önmagában is; ha tehát úgy dönt, hogy szerény otthonának éke lesz, ő bárminő feltételek mellett örömmel elfogadja; édesanyám pedig inkább a két kezét