A zsákmány [antikvár]

Részlet a könyvből: - Hova megy Jean? - Mit tudom én? ... Úgy jár-kel köztünk, mint egy idegen... A család a téres szalónban gyűlt össze, melynek négy ajtaja állandóan nyitva állt s ahonnan meg lehetett lesni a ház egész életét. A nők lélkzetüket is visszatartották, hogy hallhassák Jean-Luc lépteit, de az már messze járt. Laurent Daguerne szelíden ennyit mondott: - Végtére szabad... Pontosan azokat a szavakat használta, amelyeket felesége várt tőle: holott kétségtelenül szólítani szerette volna fiát s félénk kis mosolyával, mely néha megjelent ajkán, mintha tulajdon érzéseit csúfolná, ezt mondani: - Maradj egyszer ... soha nem vagy itthon... De a szavakat megállította nyelvén, alig hallható sóhajjal magába fojtotta, egyetlen hang nélkül hagyta, hogy Jean-Luc elmenjen, aztán újból fölemelte könyvét. Most csaknem boldognak látszott...