A vándorló székely csillag [antikvár]

Erdély csillagoktól ékes egén ragyog Kőrösi Csoma Sándor, az elfelejtett vándorló székely csillaga is, akit messze idegenben talán jobban ismernek és értékelnek, mint itthon, forrón szeretett hazájában. Az egykori nagyenyedi szolgadiák lelkét oly izzó hazaszeretet és tudományszomj fűtötte, hogy egész életén keresztül kutatta a magyarok őshazáját, idegen világrészek, idegen emberek között, emberfeletti szenvedésekkel küszködve. Rég porladó ükapáink nyomdokait kereste, honnan egykor útrakelünk, a Duna-Tisza szelíd rónái s a Kárpátok komor bércei közé. Tragikus magyar végzete Dardzsilingben, India legszebb s legfestőibb vidékén érte utol, mikor már csak a kezét kellett volna kinyújtania, hogy elérje őseink bölcsőjét. Sajnos a halál gyorsabb volt s délibábos merész álmai sohasem válhattak valóra. Hát hiába lett volna minden küzdelem, éhezés, fázás, hosszú vándorlások ország-s világrészeken keresztül, ha egyszer nem tudott célt érni? Nem, Kőrösi Csoma Sándornak egy lépése sem veszett kárba. Nekünk, magyaroknak, úttörő munkájával fáklyahordozóként megmutatta az útat, hogy honnan, merről indultunk, míg elértünk mostani hazánk, ezeréves, kincsekkel megrakott földjére. A világnak pedig megnyitotta az útat, a tibeti irodalom rejtelmes és misztikus légkörébe. Negyvenezer tibeti szót gyüjtött össze s ebből elkészítette a világ első tibeti szótárát és nyelvtanát. Ezzel a hatalmas munkájával kulcsot adott a tudomány kezébe, a Föld legtitokzatosabb népének a megismerésére. Mikor mindezt megtette, a nyugtalan "székely nagy magyar" lelki belépett az örök halhatatlanságba.