A tenyérjós [antikvár]

Tudja, hogy az idő azon részében, amely az ő ideje is, Budapest a / világ közepe. És ebben az időben van két mozdíthatatlan pillanat, dátummal meghatározható. Az első az, amikor felrobban a busz. A második, amikor a József utca 18. szám alatti, két embernél többet befogadni képtelen, üzlethelyiségből kialakított jósszalonban megérti az ábrát. Egy tenyér ábrájában azt, hogy az eszement káosznak a rajzolata képes magyarázatul szolgálni. Mire? A valóságra? Judith áttöri magát a tömegen, előkotorja a táskájából az amúgy füttyjelre is megszólalni képes slusszkulcstartót, s távirányítással kikapcsolja a jósda riasztóját. Leveszi a lakatot, kinyitja az ajtózárat, és betaszítja az ajtót. Megvannak az árnyai, konstatálja, amint belép a helyiségbe. Az asztal borvörös bokharáján fénysávok hevernek, az útjukba került tárgyak sötét árnyékai haránt fekszenek a padlón. Árnyékkutyák. Vagy árnymacskák. Az ebek hasznosabbak s hűségesebbek. Biztonságban érzi magát. - Ideje elkezdeni - nógatja önmagát. Rápillant a mikrofonra, tegnap este bizony elfeledte kikapcsolni. - Kint is hallották - mondja továbbra is fennhangon. - Sebaj.