Bővebb ismertető
Kötéstábla / borítója kopott
A XX. századi orosz próza egyik legnagyobb mesteréről, a Nobel-díjas Ivan Bunyinról írta pályatársa, Konsztantyin Pausztovszkij 1961-ben: "Bunyin oly gazdag, tökéletes és sokrétű, oly könyörtelenül és pontosan lát mindenfajta embert - a San Franciscó-i urat éppúgy, mint Averkijt, az ácsot -, oly csodálatosan tisztán, szigorúan s egyben gyöngédséggel szemlél minden gesztust és indulatot, úgy szól a természetről, mely elválaszthatatlanul az ember életéhez tartozik, hogy ezt - amint mondani szokták - "másodkézből" megírni hiábavaló és csaknem értelmetlen erőfeszítés. Olvassuk csak Bunyint, és mondjunk le mindörökre arról a szánalmas kísérletről, hogy hétköznapi s ne bunyini szavakkal beszéljük el azt, amit ő klasszikus érvénnyel, tökéletesen megírt... Ha Bunyint olvassuk... a színnek illata támad, a fénynek színe, a hang pedig meghökkentően pontos képeket idéz föl. Mindez együtt különleges lelkiállapotot szül, hol töprengést és szomorúságot, hol jókedvet és elevenséget, amelyben vibrál a langyos szél, susognak az erdők, szakadatlanul zúg a tenger, gyerekek kacagnak, és asszonyok szelíden nevetnek."