Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
A pap, aki Vilmát és Istvánt eskette, ezt mondta:
- Szeressétek egymást - s kitárta karját.
Lába elé, az oltár lépcsőjére sötétvörös fényt szitált az ablakból behulló alkonyat, úgyhogy pillanatig mintha görögtűzben állott volna a sovány, nyolcvanéves aggastyán.
Már csak a lélek élt ebben a rozoga testben. Fogatlan szája, mint behorpadt sírdomb s a szeme - kiégett, megszenesedett kráter - feketén ragyogott.
De hangja hatalmas volt.
- Szeressétek egymást - ismételte egyre erősebben s minthogy nem kedvelte a cifraságot, hangja színezésével lelkesítette át azokat az évszázados latin formákat, melyeket változtatás nélkül vett át az egyházatyáktól és prédikátoroktól.
- A szeretet az élet - kiáltotta, - a szeretet az igazság, a szeretet az út - mondta olyan egyszerűen, hogy az örömszülők könnyezni kezdtek.
Pár perc alatt már vége is lett a szertartásnak, a násznép indult kifelé a Templom-téren várakozó kocsikhoz, hogy a leányos házhoz, a "Szent Anna" gyógyszertár elé hajtasson.