A nyolcadik pohár [antikvár]

Részlet a könyvből: Május utolsó vasárnapja volt. A nap már lassan ereszkedett, búcsúzó fényével még egyszer elkápráztatva a budai hegyek violás falát. Aranylándsái eldőltek a várost fátyolozó porfelhőben s éles villanással görbültek félre egy-egy toronysisakon. A kálvinisták varjúhangú órája, a szalmával teleszórt tér fölött, tempósan kondította el az ötöt. A copfostetejű házak árnyéka megnövekedett s az Üllői út külső részén terpeszkedő káposztáskertek egész a búzapiacig lehelték édes párájukat, amelyben elkeveredett a virágzó vadgesztenyék illata. A levegőben fehérmellényű fecskék cikáztak. A Múzeum táján elnyújtva tülkölt a lóvonat. Odább, a kövér királynőről elnevezett kaszárnya ormótlan, szürke kőkockája előtt, fehérszíjas katonák dongtak, óriás darazsak módjára, rajban, tarka lepkék közt, virágos rokolyájú cselédekkel incselkedve. A kapu ásító, sötét torka mellől messzire virított a fekete-sárga faköpönyeg, akár egy vedlett darázshéj. Mögötte peckes baka sétált, hat lépést előre, hatot vissza, puskavégre tűzött acélfulánkját csillogtatva. Ferencvárosi kocsmák nyitott ablakán citeraszó pengett ki az uccákra s a forgáccsal zászlózott, zöldrácsos, oleánderes kertek asztalainál, a piros abroszok fölött, békés polgárok kocintották össze habzó söröskorsóikat.