A láthatatlan út [antikvár]

Részlet a műből: Tul a testen Rövid és furcsa volt a levél, melyet a késő éjszakai órában kézbesítettek. Ez az üzenet volt benne: «Nem vagyok beteg, nincs semmi bajom, csak nem élek már sokáig. Ha nincs jobb dolgod, látogass meg. Mondanivalóm ugyan nincs a te számodra sem, de azért elbeszélgethetünk egy kicsit. Üdvözöl Lajos.» A levél tartalmáról, a kézírásról is ráismertem atyai jóbarátomra, Vajda Lajosra. Az íróra. - Honnét hozta a levelet? - kérdeztem a szolgától, mert cím nem volt a levélben. A szolga megnevezett egy szanatóriumot, én zsebembe gyűrtem a papírlapot s másnap délután kisétáltam a szanatóriumba. Feküdt az ágyban. Amikor megpillantottam, megdöbbentem. Ez az ember meg fog halni, gondoltam. Hosszú hajából kifutott a szín, fehéren, üresen borult az arcára. Csak a szája volt még a régi; most is keményen, pirosan égett az arcában, amely elvesztette régi friss dacosságát; fáradt és kedvetlen volt, mint a szeme. - Szervusz, fiam - mondta s felemelkedett. - Mi a baja? - kérdeztem. Mosolygott. - Semmi, fiacskám. Egy kicsit most betegeskedni akarok. Aztán majd megint élni fogok. Hát te hogy vagy? Szerettem ezt az embert, bár ritkán jöttünk össze. Ha nagy-néha találkoztunk, mindig megszidott valamiért."