A hetedik lépcső [antikvár]

Prológus Lena riadtan kapta fel a fejét a mély férfihangra. Az imént véget ért előadásról jövet éppen nyakig elmerült feneketlen táskájában, ahol a mobiltelefontól a körömlakkon keresztül az éppen olvasott tanulmánykötetig minden előfordult. - Elena Schneiderhez van szerencsém? - kérdezte a magas, erőteljes, öltönyös férfi, elállva előle az utat a folyosón. Lena meglepetten nézett fel rá. Hangjából hivatalosság érződött, és a folyosón lézengő vagy épp sietős, farmeros-pólós fiatalokétól elütő öltözéke is ezt támasztotta alá. - Én vagyok. Mit óhajt? - kérdezte a lány egyenesen a sötét szempárba nézve. A férfi valami furcsa szláv néven mutatkozott be, és egy igazolványfélét mutatott egy olyan szervezet nevével, amiről még életében nem hallott. Annyit értett, hogy valami nemzetközi ügynökségről van szó. De a férfi nevét nem tudta megjegyezni. - Hogy is hívják, Mirko, Marko? - gondolta. - Hol beszélhetnénk nyugodtan? - szólt az idegen rendületlen magabiztossággal. Lena csodálkozásánál csak kíváncsisága volt nagyobb, így egy pillanatnyi gondolkodás után az éppen kiürült előadóterembe nyíló ajtóra mutatott. A férfi udvariasan maga elé engedte, majd halkan becsukta maga mögött az ajtót. Lena háttal az előadópultnak támaszkodva nézett szembe vele. 102