A harmincéves háború I-II. [antikvár]

A 2. kötet ragasztása a tábláknál kissé meggyengült. A gerincük kicsit kifakult.
Az 1618-tól 1648-ig tartó harmincéves háború csaknem az egész korabeli Európát lángba borította. Közvetve vagy közvetlenül a kontinens szinte valamennyi hatalmassága részt vett benne: a történelem kíméletlen logikájának engedelmeskedve nemcsak a Habsburgok birtokainak számító "örökös tartományok" és a protestáns német fejedelemségek és polgárvárosok kerültek harcba egymással, hanem belesodródott a küzdelembe Dánia, Lengyelország, Svédország, Bethlen Gábor Erdélye, sőt - akár nyiltan, akár csupán anyagi segítséggel vagy szellemi ösztönzést nyújtva a küzdő felek valamelyikének - Spanyolország, a pápai állam, Franciaország, Anglia és Hollandia is. A nagy háború eseménysorozatának leírásával napjainkig könyvtárnyi irodalom foglalkozott: vaskos történeti monográfiák és regényes feldolgozások sokasága kísérelte meg hitelt érdemlően ábrázolni és értelmezni a történteket. Megjelenítő erőben azonban kevés mű vetekedhet Ricarda Huch (1864-1947) munkájával. Pedig a kiváló német írónőtől távol áll a hatáskeltés szándéka. Könyve regény ugyan, de ritkán él az írói fantázia megszokott eszközeivel: képzelt helyzetek megörökítése, kitalált szereplők mozgatása helyett valóságos alakokat szerepeltet, csakugyan lezajlott történelmi események keretében. Nem űz hősmítoszt sem. Még legfontosabbnak ítélt figurái (II. Rudolf, Kepler, Tilly, Gusztáv Adolf, Wallenstein) esetében sem törekszik folyamatos pályarajzra: egy-egy villanás erejéig, életük drámai csomópontjain mutatja meg őket, küzdő és esendő emberekként, akik minden személyi kvalifitásukkal együtt is meghatározott történelmi küldetés hordozói. Ez az objektív szemlélet jellemző a könyv egész menetére. Látszatra szenvtelenül s mindenfajta tudálékos kommentárt mellőzve, gyorsan váltakozó képsorokban hozza életközelbe a fent és lent világát: a zsoldosok által sokszorosan kifosztott parasztokat, amint kunyhóik üszkös romjai között kutatnak, az ostromlott városok új meg új borzalmaktól rettegő lakóit, a boszorkányüldözések ártatlan áldozatainak szenvedését s a fejedelmi udvarok talmi csillogását, egymást keresztező intrikáit, alattomos sakkhúzásait, a vallás köntöséből ki-kibukkanó leplezetlen hatalmi törekvéseit is. A lazán összefüggő mozaikkockákból egy hatalmas történelmi tabló kerekedik, amely éppen a negatív példa elrettentő erejével szuggerálja a századunkban különösen érvényes tanulságot: azt, hogy az értelmetlen célokért vívott háború lealjasítja az embert, a békés alkotó munka pedig felemeli.