A betyár álma/Kleofásné kakasa/Sienai Szent Katalin vőlegénye [antikvár]

Részlet: Lehullott a hó és a betyárok elköltöztek a Selyem-erdőből. Velük ment Kápolnai is, aki amolyan műkedvelő betyár volt az én gyerekkoromban, a jótékonycélu színházi előadáshoz tőle kértünk kölcsönbe fekete inget meg gatyát, amikor a Hársfa szálájában A peleskei nótáriust előadtuk. Egyszer Kápolnai is fellépett, de a csendőrkapitány ráizent felvonásközben, hogy tanácsos, nem sokat mutatkozni a szinpadon. Ez a Kápolnai, ismerősöm és mentorom (csaknem husz esztendővel volt öregebb nálam), betyár volt. Egy nő miatt lett haramia, mint mondogatta, akinek még a keresztnevét sem merészelte hangosan kiejteni. Meleg, mézeskalács-izű csókokra volt teremtve farkasszikár arca, inas válla szomoru fűzként ráboruló hosszu asszonyhajakra, horgas háta begyes női tenyerek simogatására, vasvilla szeme asszony-szidalomra. Miután mindezt nem tudta megkapni az élettől, nem talált nőt, aki a cipősarkával homlokon rugta volna, szenvedélyes férfiasságában betyár lett, pedig voltaképen az ágy alatt lett volna a helye.