Fidel Castro önéletrajza [antikvár]

Részlet: "Előszó a jelen kiadáshoz Az EREDETI TERV, HOGY VÁROK AZ UTOLSÓ LÉLEGZETEMIG, de legalábbis amíg közeledni nem érzem, s csak akkor adom áldásomat ezen emlékirat megjelentetésére, értelmét és célját vesztette. Művem kétkötetes első változata már évekkel ezelőtt megjelent. A szerkesztők sürgetése és önnön türelmetlenségem, hogy ezen az új hadszíntéren - az irodalmi piacon - is próbára tegyem magam, végül győzedelmeskedett. A 869 000 szó, amit beleinvesztáltam abba a két kötetbe, összesen több mint 2500 oldalba, ma is ámulattal tölt el, ha nyomtatott formájában, könyvként ott látom az asztalomon. Épp nemrégiben mondtam, hogy soktonnányi papírt és soktonnányi levegőt (a szimbolikus kifejezés nagyon is találó) használtam már fel bejelentésekre, beszédekre, jelentésekre, találkozókra, interjúkra és mindenféle más verbális formára, ami csak létezik.1 Nos, abban a két kötetben kézzelfogható bizonyságát adtam ennek a kijelentésnek. Talán nem nyomnak tonnákat, de együttes tömegük kis híján három kiló (1 kg az első kötet, 1,6 kg a második). Mindazonáltal a bevégzett munka felett érzett büszkeség sem feledtetheti a szerzővel a legfőbb követelményt: szólnia kell valakihez. Az én esetemben az Olvasó logikus módon nem más, mint maga a harcos forradalmár. O az, aki okulhat élettapasztalataimból és mindabból a tudásból, ami visszaemlékezéseimből kiolvasható. E tekintetben önéletrajzom korábbi kiadása, amelynek borítója 23,5 cm magas és 15 cm széles, gerince pedig 4,5, illetve 7 cm vastag, nem alkalmas a célra. A forradalmi művek nem lehetnek csupán a könyvespolcok ékei, nem kellhetnek hozzájuk olvasóasztalok. Az ideális kötet értelemszerűen az, amelytől egy rendőrségi razzia során könnyedén meg lehet szabadulni, miközben kényelmesen elfér az uniformis zsebében, és nem nyom túl sokat a hátizsákban. Most már látom, hogy emlékirataim túl vaskosak a forradalom mindennapjaiban. Hát még ha hozzávesszük, mennyi mindent nem írtam meg!" 1 Lásd Granma napilap, 2008. február 29.