Fénylő fekete kő [antikvár]

BEVEZETŐ HELYETT 1955 FÜSTÖS KONYHÁBÓL A KÖDÖS MÚLTBA Hét éves voltam 1955-ben, mikor szüleim két különböző irányba indultak tovább, engemet pedig a harmadik irányba bocsátottak utamra. Ez a hely pedig egy Fülöpszállás nevű kiskunsági falu volt, ahová korai őseim apai ágról 1740 körül érkeztek a Hargita árnyékában meghúzódó Sepsiréty nevű erdélyi falucskából. Nagyapám Székely Gábor, és nagyanyám, leány nevén Gudmon Teruska nemigen tehettek mást, befogadtak házukba. Talán örültek is valamelyest, hogy egy kis kölyök újra mozgást, életet hozott csendes portájukra, és így nyugdíjas éveiket színesebbé tette. Fölneveltek ők már böcsülettel egy fiút, apámat. Egy MÁV alkalmazott váltókezelő és egy háztartásbeli asszony jövedelmi viszonyaihoz képest bizony bravúrosan; apám ugyanis 1943-ban doktorátust szerzett a jogi egyetemen. Némelyek szerint a Horthy korszak valami embertelen szörnyű időszak volt, és így a múltat eltörölni a legfontosabb feladata volt a népi demokratikus rendnek. Mert hogy a két háború között a szegény embernek nem volt lehetősége gyermekét taníttatni. Hát nem teljesen így volt. Nos minden korszaknak, így e kornak is megvolt az ellentmondásos jellege, csakúgy mint minden nép történetének szinte minden korszaka. Egy bizonyos, nagyapám diplomához tudta segíteni apámat. A szorgalom, a tisztesség, a tehetség minden korban utat tört magának, mint az élő mag a nedves földben. Egyéni tragédiája volt apámnak, hogy a háborús körülmények, majd az azt követő viszontagságok felőrölték az egészségét, és ez a házaséletét is kettétörte. Szóval másodikos kisiskolásként a Gellért hegy lejtős lankái után merőben új környezetbe csöppentem. A fővárosi élet után a vidéki élet minden előnyét élveztem, és hátrányait viseltem. Az erdők, mezők, szőlőskertek, gyümölcsösök édenkertnek tűnő világa fénylő fekete kö 9