Fény gyúlt a toronyban [antikvár]

ELOSZO „FÉNY GYÚLT A TORONYBAN" Áruay Árpád ezt a címet adta e könyvnek, mely emlékezés néhány, eseményekben gazdag és rendkívüli napra. Nagyvárad idegen megszállás alatt töltött szomorú éveinek utolsó napjaira és a „visszatérés" történetére. Arvay Árpád újságíró, e könyv mégsem újságírói színes riport. A színes riport hibája ugyanis éppen az, hogy a valóságképet egyéni színek teszik tarkává, novellaszerűvé. A riport egy kedves szófordulatot többre becsül a történelmi hűségnél. E könyvben nincs ilyen alku az emlékezés rovására. A „Fény gyúlt a toronyban" nem veti meg ugyan a színeket, a szavak játékát, de velük nem színes riport módjára él, nem újságírói célból s napi vonatkozásokért, nem is napi hangulatok szolgálatában. Ebben a könyvben a színes szavak nem torzítják, szebbé sem élénkítik, sötétebbé sem mélyítik a valóságnak azt a képét, amit a szemtanú - a szerző -megőrzött. Nagyvárad múltjáról sok történelmi mű számol be, de még nem jutott el a történelem a megszállásnak 1919-1940 évek közötti korszakához. Talán éppen Arvay Árpád, a szemtanú, és jelen írás fog buzdítóan hatni s példáját mások is követik. Mennyi minden vár megírásra ebből az időből! Ahogy ez a könyv feltárja a megszállás utolsó óráit, kivált a nagyváradi polgárőrség tevékenységét, éppúgy feltárásra vár még sok fejezete a nagyváradi román megszállásnak is. Fejezetek, amikről írni itt tilos volt és lehetetlenség. Fejezetek a magyar kultúra, nemzeti élet, társadalmi munka, egyházi tevékenység köréből. Fejezetek, melyeket a történelem akkor soha meg nem írhat, ha a szemtanúk és a kortársak az íróasztalhoz nem ülnek, emlékeiket meg nem írják, adataikat nem közlik. Ezért kötelező az író-szemtanúra, hogy vallomást tegyen. Ilyen tanúvallomás ez a könyv. Áruay Árpád könyve még abban is példaadó, hogy a könyvet képekkel is fel kell szerelni, kivált azt, amely visszapillant a múltba. Ha csak kortársakhoz szólna a könyv, talán elég lehetne a szöveg, de szól a könyv az utódokhoz is, s