Emlékeimből [antikvár]

Lapélein halvány foltokkal.
Klapka György honvéd tábornok, 1849-ben hadtestparancsnok, ideiglenes hadügyminiszter három alkalommal írta meg emlékeit a szabadságharcról. Az első változat taktikai megfontolások nélkül, a még friss élményekből született; 1850-ben jelent meg angolul, Londonban. Hamarosan, 1851-ben, Lipcsében látott napvilágot a második könyv: Klapka ebben engedményeket tett az emigráció szabadságharc-szemléletének, mely nem tartotta időszerűnek az események őszinte elemzését. Az emigráció mérsékelt tagjai úgy vélték ugyanis, hogy a nyílt beszéd, a mulasztások feltárása tovább bolygatná az amúgy is izgatott kedélyeket, s ártana a külországi hírnévnek, rokonszenvnek. A legteljesebb memoárváltozat, az Emlékeimből - melyet most tart kezében az olvasó - 1886-ban jelent meg a Franklin Társulat gondozásában. Klapka származásának, gyermekkorának rövid leírása után életének két korszakát örökíti meg részletesebben: a szabadságharc alatti tevékenységét - kitekintve természetesen az általános hadi helyzetre - és emigrációs éveit. Az emigrációban folyamatosan levelezett Czetz Jánossal, Teleki Lászlóval és Mednyánszky Sándorral, s a közölt levelekből kiviláglik a londoni, párizsi, svájci, belgiumi magyarok helyzete, megosztottságuk, a Kossuth megítélése körüli vitáik - s egyszersmind betekinthetünk ezen országok bel- és külpolitikájába is. Sőt a körképet a törökországi viszonyok rajza egészíti ki: Klapka az orosz-török háború hírére Isztambulba utazik, hogy a török csapatok segítségére legyen a Monarchiával szövetséges orosz birodalom elleni küzdelmükben. Az emlékirat 1854-ig - Klapka csalódásáig a krími háborúban - követi az eseményeket: ő és barátai ekkor mondanak le hosszú időre egy újabb szabadságharc reményéről. Mint minden memoáríróé, Klapka szándéka is az, hogy a már történelemmé vált múltat átélőként, szemtanúként rögzítse, saját szerepét benne tisztázza, álláspontját az eseményekről leszögezze. Ez a művelet sok tudatos és tudattalan torzítással jár, ám a torzítások éppannyira jellemzőek a korra és a szerzőre, mint a pontosan rögzített tények. A kötet sajtó alá rendezője, a korszak kitűnő kutatója, Katona Tamás előszavában és jegyzeteiben "tetten éri" Klapka elhallgatásait, szépítéseit. A korán elhunyt történész, Lengyel Tamás nyomán Katona összeveti és elemzi a három emlékirat eltéréseit, s a külföldről hazakerült Klapka-hagyaték leveleiből idézi a kihagyott részleteket. Ezzel az összehasonlító munkával minden korábbinál teljesebb Klapka-kép alakul ki, s így kötetünkkel a korszak egyik legjelentősebb dokumentumát, nélkülözhetetlen forrásmunkáját kapja kézhez az olvasó.