Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:Miért nem lett belőlem végül is kárókatonaHogy miért nem lett belőlem végül is kárókatona, azt persze mindjárt a legedes legelején megmondhatnám. Egyből megtudnátok, és már nem is kellene tovább olvasni ezt a könyvet. Akkor viszont a Bátrak Szigetére sem jutnánk el soha, és nem tudnátok meg, hogy jártak-e ott valóban űrhajósok, vagy csak kiagyalta valaki az egészet. Azért pedig, úgy érzem, kár lenne. Hiszen ezeknek a kis történeteknek a hősei szinte egytől egyig gyerekek, kisdiákok, olyanok, amilyenek ti vagytok. Amikor éppen nem az iskolai tudományokkal birkóznak meg - néha elég verejtékesen -, játékra, álmodozásra is marad idejük. Éppen mint nektek - éppen mint nekünk, akik valaha rég voltunk kisdiákok, s alakulhatott volna úgy is, hogy kárókatona lesz belőlünk. S talán még a kis Uppytól sem különböztünk olyan sok mindenben, pedig az még nagyon sokára, mintegy kétszáz esztendő múltán fog megszületni, ahogy ezt majd könyvem utolsó elbeszélésében elolvashatjátok.