Hubert, a vadászmanó [antikvár]

(^^Hubed k^déh Lenn, Peszere-pusztán, az utolsó utca legvégén, belesimulva a szántók, rétek, bokrok és ligetek közé, áll egy öreg ház. Van annak vagy 120 éve, hogy felépítették, amikor még a környéken utcák sem voltak, csak egy ősi út vezetett át a tájon, keresztezve a Holt-Köröst. A Holt-Körös nem olyan régen még az Anya-Körös volt, de olyan sokszor elöntötte a falu földjeit, hogy az akkori földesúr, a falu lakóinak segítségével, elterelte. Maradt a Holt-Körös, ami már nem jelent veszélyt senkire, viszont a gyerekek nagyon szeretnek ott peccőzni. Aztán új lakók jöttek az országhatáron túlról, akik otthont találtak benne. Építették, szépítették. Szőlőt, gyümölcsöst telepítettek, árnyat adó akácfa erdőt ültettek, amelynek virágaiból nektárt gyűjtöttek a méhek. Szelíd szemű tehenek ké-rődztek az istállóban, kacsák, tyúkok lármáztak az udvaron, és rózsaszín orrú kismalacok szundikáltak a sárga szalma között az ólban. A ház mögötti akácerdőben zsivalygó gyerekek építettek lapulevelekből kunyhót, és esténként a ház előtti kispadon fehér hajú nagymama várta haza a határból a kinn dolgozókat. Ahogy telt, múlt az idő, a házban a szomorúság és az öröm váltogatta egymást: búcsúztatták az öregeket, aztán fiatalok, majd új gyerekek jöttek, ahogy a házak életében történni szokott. Ebben a házban azonban volt valami különös. Az öreg ház kéményéből olyankor is füst szállt fel, imbolygó lámpafény gyúlt a ház mögötti erdőben, amikor nem volt otthon senki. Sötét éjszaka különös árnyak mozdultak az erdőben, a szomszéd telkek gerádjában. A macskák is a fal mellett jártak, a világért nem léptek volna ki az útra. Lomha szárnyalással gyakorta megfordult éjjelente a nagy fülesbagoly, és reggel a madarak hosszasan tárgyalták az éjszaka különös történéseit. Vitte a hírt a sárgarigó, a pletykás seregélyek, a komolytalan cinkék, a locsifecsi verebek. Aztán beszélték is szerte a határban, kint az Apát-nyarában, fenn Tótiban, de itt emerre, a Fertályban is a madarak, hogy valami megváltozott az öreg ház körül. Senki nem tudott semmit, csak találgatott. Kivéve Tik-ket, a harkályt, aki éles szemével most is mindent alaposan szemmel tart, s éppen, hogy róla beszélünk, a bal lábával pimaszul meg is vakarja a csőrét. Aztán kemény tolla miatt, burrogó hanggal felreppen a ház mögötti száraz akácfa