Bővebb ismertető
Gazdagok és szépek
A ház a Gellért-hegy oldalában állt, egy csendes utca sarlcán. Ütött-kopott társasház volt, ami nagyon kirítt a környék elegáns villái közül. Még a tanácsi időkből maradhatott, amikor könnyű volt valamilyen szolgálat fejében vagy egyszerű rászorultságból lakáshoz jutni. Drótkerítés vette köral, helyenként ugyancsak rozsdás és görbe. De a kert nem is nag>'on érdemelt szebbet. Elvadult, gyomos gondozatlan-sága mintha eleven illusztrációja lenne a „Közös lónak túros a háta" mondásnak.
A ház előtt hasonlóan kopott öregasszony söprögette a járdára hullott leveleket. Derekát nehezen mozdítva fordult hátra, amikor a kapu megnyikordult mögötte. Fiatal, jóképű fiú lépett ki rajta divatosan laza öltözékben, hátán fekete hátizsákkal.
- Jó reggelt, Mari néni! Mindig szorgoskodik! Hogy van a háta? -Az öregasszony elhúzta a száját valami mosolyl^lére, és válasz közben dühös pillantást vetett a majdnem szemben álló, hatalmas, hivalkodóan fényűző villára: - Egész éjjel nem tudtam aludni. Ez a büdös ribanc már megint bulizott, hajnalig bömbölt a zene. Zene! - horkant fel. Már amit ezek zenének neveznek. Fel fogom őket jelenteni! Naplopók! Semmit nem dolgozik, csak él bele a világba, másokat meg nem hagy pihenni.
A fiú elnéző mosollyal futólag megsimogatta a ráncos arcot. -Hiszen már hetek óta nem volt nagyobb buli. Arról meg igazán nem tehet senki, hogy gazdagnak született.
- Én ugyan nem irigylem senkitől, ald tisztességes munkával jutott hozzá! De a kisasszony ugyancsak fenn hordja az orrát. Ide nem köszönne a világ minden kincséért, amilyen ruhákban jár, az meg kész botrány. Az én időmben az ilyet ugyancsak csúnya néven nevezték. De az anyja se különb! Úgy jár-kel, mint egy grófkisasszony, pedig egy