Dugó Dani és pajtásai [antikvár]

Részlet:A két jóbarátCsupi a nagy diófa alatt feküdt és mérgesen morgott magában:- Mondhatom, érdemes kutyának lenni! Elmennek, engem meg itthagynak egyedül. És még madzagot is kötnek a nyakamba!Csupi nagyot sóhajtott. Fölötte fecskék cikáztak, sürögtek, forogtak, a fészkeiket javították, tisztították.- Persze, könnyű nekik, szárnyuk van. Ha nekem szárnyam volna! Mért is nincsenek? Istenkének igazán mindegy, teremthetett volna szárnyas kutyukat is!Az öreg diófa csöndesen hallgatta a békétlen kutyu panaszát és mosolygott magában. Jól tudta, mi baja őkelmének! Persze, szeretett volna ő is elmenni a gazdájával meg a két gyerekkel a szomszéd faluba, ahol rendesen pompás uzsonna várta valamennyiüket. Arra vágyott Csupi foga! Még tejszínhabot is adtak neki a jószívű gyerekek. És az a sok finom csont! Nem is jó rágondolni. Máskor mindég elvitték Csupit magukkal, tán most is elvitték volna, de őkelme nem fért a bőrébe, úgy megkergette Babus kis fehér cicáját, hogy büntetésből itthon hagyták és Bandi még meg is kötötte. No, nem valami erős lánccal, csak egy kis spárgával, amit akár el is szakíthatott volna.