Csók Míkonoszon [antikvár]

JÖLIUS1 SZERDA, 12:07 „Kalós órises spití." Isten hozott itthon. Rámosolygok egy idős görög hölgyre, ahogy átlépem! a míkonoszi reptér kapuját. Egy görög öregúr mellett ácsorog, együtt köszöntik az előttük elcsoszogó, etó csigázott utasokat, miközben várják, hogy megérkezt zen, akire várnak. Biccentek a köszönést fogadva, rájuk pillantok, de tétovázok a válasszal - „Efcharistó, alá eímai pragmatiká Amerikanós." (Köszönöm, de igazából • amerikai vagyok.) mert kijöttem a gyakorlatból. Hatéves koromig éltem Míkonoszon, és a DNS-em „gö-rögebb" már nem is lehetne - százszázalékos á teszfl szerint, amit apa vett a családnak pár éve karácson^ ra így tudnom kellene kezelni egy ilyen hétköznajlB helyzetet. Szóval, csak elmosolyodom, és tovább sodródojiS a tömeggel. Legutóbb hat hete jártam MíkonoszcHH nagymamám temetésén. Gombócot érzek a torkomban® ha csak rágondolok. A reptéri hölgy egyáltalán nem hasonlít a nagymamámra, ő alacsony és ősz, amíg mama magas volt, a bőre olívaszínű, és a haja (többnyire) megőrizte a sötét színét. Olyan ismerős a néni hangjában csengő gyengédség, eszembe juttatja, amikor mamával telefonon beszéltünk, és azon kuncogott, milyen amerikai az akcentusom. És igaza volt. Sokat felejtettem a görögtudásomból.