Cserkészek a vándorúton [antikvár]

Részlet a könyvből:Ez a nyári történet - télen kezdődik.Február volt, a fagy és hó már elmult, de csunya csatakos uccákon jártak az emberek s a nedvesség mindenhová befurakodott, még a legvastagabb kabátok és a legmelegebb bundák alá is. Az autók és kocsik el-elcsúsztak a síkos kövezeten, az esernyők olyanok voltak, mint a fekete gombák, - mindenki rosszkedvű volt, szidta a késő-téli időt és a sarat, amely felfröccsent a ruhákra.Kevés vidám ember akadt Budapesten. De ezek között bizonyosan a legvidámabb volt az a huszonkét fiú, akik egymásután érkeztek meg a nagy gimnázium szürke épülete elé, a lábtörlőn illedelmesen megtisztogatták cipőjüket s az egyik hosszú folyosón át beléptek az iskola cserkészcsapatának otthonába.Ragyogott a szemük, kipirult az arcuk, amikor beléptek. Mert a falon, a nagy fekete tábla mellett jókora térkép lógott. Ausztria térképe. Rajta vastag vörös vonal, amely valóságos cikornyát húzott végig ezen a kedves kis országon. A térkép mellett pedig ott ült a huszonkét fiú példaképe, legjobb barátja, vezére és mestere: Kassai parancsnok úr, a "Daliák"-cserkészcsapat vezetője.