Boszorkánymesék [antikvár]

Amikor megbízást kaptam, hogy írjak előszót ehhez a könyvhöz, azt hittem, a felkérés gyermekmesék írására is szól. De nem így volt. Bár főállásban írónő vagyok, egyben boszorka is. A nevem Mesemondó boszorka, és hát ki más tudna egy boszorkányokról és varázslókról szóló könyvről beszélni, mint egy vérbeli boszorka. Az itt szereplő boszorkák mind távoli unokatestvéreim, a gonoszak közül is a leggonoszabbak. Nekem, aki most már szerencsére nem vagyok gonosz, elhihetitek. Persze, mindegyik megkapta, ami járt neki. A mézeskalács házikóbeli rokonom, aki megpróbálta megenni a gyerekeket, egy kemencében végezte. Az ükanyám a "Fehér kiskacsából" nyomtalanul eltűnt. Endívia boszorkányáról sem tudni semmit (csak én tudom, hogy egy újabb gonosztetten mesterkedik). Pili Campos igazán tudja, hogyan ábrázolja valósághűen híres elődeimet. Az erkölcsi tanulságok levonása nem az én tisztem, de volna egy javaslatom a mai boszorkányoknak: ahelyett, hogy állandóan ijesztgetik a gyermekeket, tegyék magukat hasznossá írónőként, rajzolóként, könyvkiadóként, fordítóként, könyvkereskedőként, könyvtárosként és így tovább...