Az óriás leánykája [antikvár]

Részlet:A csodatevő patikáriusHol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. Sokan éltek abban a faluban, hát papból is kettő kellett nekik, hogy amíg az egyik pihen, a másik temethessen, mert mi történt, mi nem, egyszer az emberek elkezdtek tikácsolni, s úgy hulltak, mint a legyek. Már a papok is azon törték a fejüket, hogy mitévő legyen az, amelyik hátul marad, de egy szép napon, honnan, honnan nem, beköszöntött egy patikárius. Furcsa szerzet volt őkigyelme, harcsabajuszánál csak a tenyere volt nagyobb, de hosszú, vastag ujjaival addig kaparászott a kenőcsök és a gyógyfüvei között, amíg mindenféle nyavalyára gyógyírt nem talált. Az egyik pap unalmában méhészkedni kezdett, a másik meg olyan gyömölcsöst telepített, hogy még ma is csodájára járnak. S hogy minden ilyen szépen megváltozott, olyan énekes és táncos lett a falu, hogy még az alsó templomuk harangjait is azzal küldték Rómába, hogy igyekezzenek visszafelé.De abban a nagy boldogságban is erősen búval bélelt volt egy atyafi. Hiába volt fiatal és derék ember, attól lehetett tartani, hogy rálép a fejére.-Miért lógatod az orrod? - szólította meg egy szép napon a patikárius. - Tán nincs ínyedre a szép asszony?-Hej! - sóhajtotta az atyafi. - Kigyelmed, patikárius uram, széppel főztet ett-e? - kérdezte, avval ment volna tovább, de a patikárius nem úgy született, mint akit olyan könnyen le lehet rázni.-Tán segíthetünk - ajánlotta.-Erre nincs orvosság - intett a szomorú atyafi, s bizony csak hosszas unszolásra ment be a patikába.-No! - biztatta a patikárius. - néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát!Szétnézett erre a búval bélelt atyafi, s látta, hogy csak ketten vannak, így szólt:-Az asszonynak kellene rendet szabni!Ennél nagyobb bajra gondolt a patikárius, hát egyet mozdított a harcsabajuszán.