A nagy parancs [antikvár]

Amikor a fecskék már naphosszat csivitelnek a sürgönydrótokon, és hajnalonként fátylat borít a tóra a köd, nagyon nagyra nő a csönd is, az éjszakák meg pazarlóan tékozolják a hullócsillagot. Búcsúzik a nyár. Halkan, észrevétlenül. Az ég lassan tengerkék lesz, nyári forrósága színekkel teli. Végtelenül távolivá mélyül, s mikor beletekintünk, mintha hívna-csalogatna a céltalanságot kínáló messzeségbe. A madarak is ilyenkor kelnek vándorútra ősi parancsok szerint, és a látványukba feledkező ember már a tudomány hajnalától próbálja magyarázni e csodálatos jelenség ködös rejtelmeit. A madárvonulás számomra valamikor csak múló hangulat volt, vadászattal kecsegtető, pusztai ősök velejárója, majd a tavaszt is ez hozta meg később, amikor a roskadó hó vadvízzé olvadt a réteken.