Phaedra/Juno és a páva/Éjjeli menedékhely [antikvár]

RACINE ELŐSZAVA íme, megint egy tragédia, amelynek tárgyát Euripidesből kölcsönöztem. Bár a cselekmény menetében e szerzőtől némiképp eltérő utat követtem, meg nem állhattam, hogy mindazzal ne gazdagítsam a magam darabját, ami az övében erőteljesebbnek látszott. Ha semmi mást nem köszönhetnék neki, mint az egy Phaedra jellemének eszméjét, akkor is bízvást elmondhatnám, hogy neki köszönhetem a legértelmesebb dolgot, amit valaha is színpadra vittem. Cseppet sem tartom meglepőnek, hogy ez az alak oly különleges sikernek örvendett Eiiripides idejében, sem azt, hogy még a mi századunkban is ilyen nagy hatást kelthetett, mert megvan benne mindaz, amit Aristoteles a tragikus hőstől megkíván, s ami egyaránt képes az együttérzés és az irtózat felkeltésére. Valóban, Phaedra sem nem egészen bűnös, sem nem egészen ártatlan; végzete és az istenek haragja folytán sodródik törvénytelenül olyan szenvedélybe, amelytől elsőnek ő maga borzad el. Minden erőfeszítésre kész, hogy azt legyőzze; inkább meghalna, semmint hogy bárkinek is bevallja. Mikor mégis kénytelen titkát felfedni, olyan zavarral beszél róla, amiből világosan kitetszik, hogy az inkább az istenek büntetése, mintsem saját akaratának megnyilatkozása. Gondom volt arra is, hogy kevésbé gyűlöletesnek mutassam, mint amilyen a régiek tragédiáiban, ahol saját jószántából vádolja be Hippolytost. Ügy véltem, hogy ez a rágalom ELSŐ FELVONÁS L j elene t Hippolytos, Theraménes HIPPOLYTOS Döntésem végleges: megyek, jó Theraménes, És Troizént itthagyom, szivemnek bármily édes. Oly régóta gyötör halálos sejtelem. Hogy méltán pirulok már gyengeségemen. Immár féléve, hogy, atyámtól élve távol, lm, mit sem tudok e drága élet soráról. Még annyit sem tudok, azóta merre járt. THERAMÉNES Hát akkor merre mégy, uram, hogy megtaláld? Társul szegődve már jogos nagy gondjaidhoz, Jártam a tengeren, mit kettészel Korinthos, Kerestem Theseust a népes partokon. Hol alvilágba vész a gyászos Acheron; Bejártam Élist és a Tainaron fokát, a Kék tengerig, amely Ikarost hullni látta. Mily új remény igéz, mi boldog ég alatt Véled meglelni az elvesztett nyomokat? S ki tudja, tán atyád legjobban maga bánja. Ha napfényre kerül hollétének talánya; És míg mi itt veled reszketünk életén, 11